Free CSS Templates


Túrabakancs vendégház

Megosztás a Facebookon



Nevéhez méltóan a falu elejét és végét jelző tábla közt több kilométer a távolság és a falu hosszan benyúlik a Zengő és a Hármashegy felé is. Közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozik két gyönyörű fekvésű hegyi falucska, Püspökszentlászló és Kisújbánya is. A túrázok paradicsoma ez hely, amely az év minden szakában rejteget szépségeket. Páratlan szépségű völgyei, forrásai, természeti és kulturális látnivalói maradandó élményt nyújtanak az idelátogatóknak. Hazánkban csak itt nyílik a fokozottan védett bánáti bazsarózsa. A négynapraforgós Túrabakancs Vendégház a Zengőre vezető túristaút elején található, kb. egy óra járásnyira a 682m magas csúcstól. Egész évben várja azokat párokat, kisebb családokat (4 max. 5 fő), vagy baráti társaságokat akik aktív pihenésre vágynak ebben a gyönyörű természeti környezetben. Szálláslehetőségek: Egy önálló vendégrészben két szoba, minikonyhával, zuhanyfülkés fürdőszobával és saját terasszal áll a vendégek rendelkezésére. Mindkét szoba kétágyas, de egy pótágy elhelyezhető benne. Felszereltsége: ruhásszekrény, asztal, két fotel és két éjjeliszekrény, mikrotorony, TV. A másik szoba különbejáratú, 2 személyes: a szobában 1 db franciaágy, ruhásszekrény, asztal, székek találhatók. Rádió, intrenethozzáférés. A szoba saját teraszra nyílik, közlekedővel és fürdőkádas fürdőszobával rendelkezik. Étkező és konyha a háziakkal közös. A házban egyszerre 6 (a pótágyak igénybevételével 8) főt tudunk elszállásolni. Ellátás: Étkezést igény szerint biztosítunk. Reggeli, vacsora, félpanzió, egytálétel. Vegetariánus vagy hagyományos konyha. Szolgáltatások: felszerelt konyha fürdőszobás vagy zuhanyozós szobák grillezőhely gyermekfelügyelet ingyenes internet hozzáférés kerékpár-kölcsönzés nemdohányzó szobák rádió, tv a szobában saját kert parkolási lehetőség sátorhelyek a portán

Túrabakancs vendégház Hosszúhetény

Utcakép

Térkép